Keresztúri-Tóth Kriszta

Együtt-nevelés

Együtt-nevelés

Sikerorientált és kudarckerülő szülők válás után

2016. szeptember 13. - kereszturitothkriszta

maszoka.jpg

Minden válás más és más. Különbözőek a történetek, az okok, a szereplők, az érzelmek. De egy tény közös minden pár különválásában, hogy minden résztvevőt erőteljes stressz ér. Nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is.

Ebben a helyzetben fel kell dolgozni a saját érzelmeiket, kitalálni egy új élet kereteit, megteremteni az egzisztenciális alapokat, el kell gyászolni az előző életszakaszt. Mindezek mellett vár még a szülőkre egy nehéz feladat: példát mutatnak gyerekeiknek hogyan kezeljék a konfliktusokat, hogyan kommunikáljanak, hogyan oldjanak meg nehéz élethelyzeteket, vagyis hogyan álljanak fel, ha padlóra kerülnek.

Tanult személyiségjegyünk, hogy kudarckerülők vagy sikerorientáltak vagyunk. Már egészen kicsi korban rögzül a szülők által mutatott minta. Ez a minta meghatározza a hozzáállásunkat. Jó hír, hogy miután tanult személyiségjegyről van szó, felnőttkorban tudatosan, sok-sok munkával, átírható a gyerekkori minta. Ezt az áldozatot azonban csak nagyon kevesen hozzák meg. Marad, amit gyerekként megtanultunk.

Mindkét személyiségtípus fejlődését egy spirálhoz szokták hasonlítani.

A sikerorientált szülő tipikus játszótéri mondata:

"Kapaszkodj ügyesen, és meg tudod csinálni!"

  • akarja a sikert
  • meg van győződve arról, hogy ha már korábban sikerült valami, akkor most is fog
  • a kudarcra úgy tekint, hogy a sikerhez vezető út egyik apró állomása, de semmiképpen sem a vége
  • stabil belső mércéje szerint él
  • nem halogat
  • vállalja a felelősséget
  • reális célokat tűz ki maga és a gyereke számára
  • a sikert jutalmazza

A kudarckerülő szülő tipikus játszótéri mondata:

"Ne mássz fel, mert megint le fogsz esni!"

  • a kudarcot akarja elkerülni mindenképp
  • meg van győződve arról, hogy ha már korábban kudarcot vallott, akkor most is megtörténik
  • a kudarcra úgy tekint, hogy bármit meg kell tenni az elkerüléséért
  • folyamatosan külső megerősítést igényel
  • hajlamos halogatni
  • a felelősséget áthárítja, a körülmények áldozatának tekinti magát
  • túl alacsony, vagy túl magas célokat tűz ki maga és a gyereke számára
  • a kudarcot bünteti

Az első esetben a spirál felfelé visz: siker, sikerélmény, erősödő önbizalom, a sikerbe vetett hit, újabb siker

A második esetben éppen ellenkezőleg lefelé: kudarc, kudarcélmény, csökkenő önbizalom, félelem az újabb kudarctól, újabb kudarc

A válás után is megfigyelhető a különbség a szülőkön:

A sikerorientált:

  1. igyekszik feldolgozni a történteket, ha nem boldogul segítséget kér
  2. vállalja, hogy mennyiben volt felelős a párkapcsolat kudarcáért
  3. ha lezárt egy életszakaszt, akkor nem tér vissza a múltba
  4. meglátja az új helyzetben a lehetőségeket
  5. a válásra nem végső kudarcként tekint
  6. bízik a jövőben, bízik önmagában
  7. képes újra sikeres párkapcsolatot működtetni
  8. elfogadja a szülőtárs újabb kapcsolatát, vagy családalapítását

 

A kudarckerülő:

  1. nehezen, vagy sohasem dolgozza fel a történteket.
  2. hajlamos visszatérni a múltba, és a korábbi sérelmeket dédelgetni
  3. nehezen ismeri be, hogy mennyiben volt felelős ő a párkapcsolat kudarcáért
  4. az új élethelyzetben a veszteséget, további kudarc lehetőségeit látja
  5. fél a jövőtől, nem bízik önmagában
  6. nehezen indít el egy újabb párkapcsolatot, inkább egyedül marad, de nem kockáztat még egy kudarcot
  7. nehezen, vagy egyáltalán nem fogadja el az ex újabb kapcsolatát, vagy családalapítását

Melyik környezetben szeretnéd, ha a gyerekeid felnőnének?

Jó hír, hogy miután tanult személyiségjegyről van szó, felnőttkorban tudatosan, sok-sok munkával, átírható a gyerekkori minta.

Mindig lehet változtatni. Egy kicsit egészen biztosan. Leginkább magadon. A hozzáállásodon!

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyutt-neveles.blog.hu/api/trackback/id/tr8211702263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása