És igen! Ez a megoldás.

Kivétel nélkül minden év ugyanúgy kezdődik:

Januárban rengeteg tervezőfüzet, tanács, cikk születik az "új év - új élet" témakörben. Az esetek többségében azt kell végig gondolnom, hogy mit csinálok az új évben: mozgás, változatosabb táplálkozás, fogyókúra, hízókúra, több idő a családdal, "találd meg magad" stb. A lényeg, hogy a meglévő feladatok mellé újakat kell vállalnom. Ezek újabb frusztrációt okoznak majd, ha egyébként is probléma az időgazdálkodás. Ezek az elhatározások sokszor kampányszerűek, nem tarthatók sokáig. Ez újabb csalódást okoz. Végül ismét egy ördögi kör közepén találom magamat.

A napokban találtam azonban egy zseniális gondolatot!

"Nem az a fontos, hogy mit csinálok az új évben, hanem az, hogy mit nem."

Innen már csak egy lépés volt mindezt összekötni Marie Kondo rendszerével.

(Marie Kondo (KonMari) egy japán hölgy, aki abból él, hogy rendrakási, és rendtartási szisztémákat dolgoz ki. Hihetetlen népszerűségre tett szert az utóbbi időben világszerte. Rátapintott valamire, ami nagyon sok embert foglalkoztat. Hogyan lehet rendet tenni a környezetünkben, és azt fenntartani? Könyvei, videói, TV műsorai vannak.)

Ő azt hirdeti, hogy a legfontosabb momentum bármilyen rendrakás előtt a selejtezés. Meg kell szabadulni minden olyan ruhától, könyvtől, bútortól, tárgytól, amit nem használunk, ami nem okoz örömet, ami nem illeszkedik a jelenlegi életünkhöz. Megoldásként ajánlja az adományozást, értékesítést stb. Állítja, hogy amint rendet rak valaki a környezetében, az hatni fog a gondolkodására.

Vagyis a titok a selejtezés minden területen, de tényleg.

Nem elég a lakás, a ház, a környezet, de mindenképpen érdemes ezzel kezdeni, hiszen elképesztő lendületet ad.

Selejteznem kell a szokásaimat, a gondolataimat!

El kell hagynom azokat a szokásokat, amelyek már nem illeszkednek a jelenlegi élethelyzetemhez. Valójában mire használom az időmet? Valóban a számomra fontos, örömet adó programokra? Lehet belőlük néhányat leépíteni?

• Vannak olyan tevékenységek, amiket azért csinálok, mert úgy hiszem elvárják tőlem?
• Van, hogy úgy gondolom, hogy bizonyos dolgokat csak én tudok "rendesen" elvégezni? Nem lehet, hogy ezt csak én gondolom, és a valóság egészen más?
• Vannak olyan emberek körülöttem, akiktől már régen eltávolodtam, szinte csak a megszokás miatt tartjuk a kapcsolatot? Lehet, hogy a másik oldalon is éppen ilyen érzések vannak! :)
• Vállalok olyan feladatokat, amikről később mindig kiderül, hogy sokkal több energia és idő kell az elvégzésükhöz, mint gondoltam? Rendszeresen túlvállalom magam?
• Túlságosan ragaszkodok a megszokott környezetemhez? Lehet, hogy apró lépésekben kell változtatnom?
• Még mindig meg akarok felelni a szüleimnek? Pedig már régen felnőttem, és saját családom van.
• Tényleg ennyire fontos a körülöttem élők véleménye? Biztos, hogy minden egyes ember véleménye egyformán számít? Vajon valaha elérhetem, hogy mindenkinek megfelelően éljek? 
• Tudok nemet mondani olyan feladatokra, ami a számomra fontos dolgoktól veszi el az időt? 
• Képes vagyok a sok tanácsból kiválasztani azokat, amelyek engem előre visznek és nem nyomasztanak?

Tedd fel ezeket a kérdéseket Te is magadnak!

Megtapasztalhatod a selejtezés mindent felforgató erejét.

Persze azt, hogy kinek mi a fontos és éppen mi tölti fel, vagy mi okoz neki örömet nem lehet meghatározni. Mindenkinek a személyisége és az aktuális élethelyzete alapján kell döntenie. Nincsen minden életre alkalmazható recept. De éppen ez a jó!

 (A kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/333759022357595181/

Mindent tőled telhetőt megteszel azért, hogy a sokféle elképzelésből megteremtsd a mindenki számára elfogadható menetrendet és egyebeket? Még sem elégedett mindenki? Vannak nehéz személyiségek a családodban? Megmaradtak azok a témák, amelyeket előhozva egy családi aknamezőn találod magad?

Tedd meg a következő 5 lépést a békés családi karácsonyért!

1. Információszerzés

Első lépesben tisztázd magadban, hogy Te mit szeretnél! Milyen emlékeid vannak a gyerekkorodból? Ha jók, akkor hogyan hozhatod vissza őket? Ha rosszak, akkor hogyan csinálnád másképp? Mi az, aminek teljesülnie kell ahhoz, hogy Te jól érezd magad ezeken a napokon?

Miről szól Neked a karácsony? Pihenésről, megfelelésről, folyamatos házimunkáról, a családi találkozókról, a folyamatos utazásokról, barátokról, kirándulásokról, ajándékokról?

Ugyanezt a kérdést tisztázd a pároddal is! Neki mit jelent a karácsony? Minek kell teljesülnie ahhoz, hogy ő jól érezze magát?

Izgalmas szituáció egy pár életében az első közös karácsony és az első gyerekes karácsony, hiszen két ember élményeit kell  figyelembe venni, két család tradícióit kell összecsiszolni.

Ha ketten megbeszéltétek, hogy mit szeretnétek, akkor jöhet a nyitás a tágabb család felé. Szülők, nagyszülők, unokatesók, esetleg barátok stb.

2. Kommunikáció

A titok ebben az esetben is a nyílt kommunikáció.  Elmondani mit szeretnél, és a többiektől kérdezni, kérdezni, kérdezni! Így elkerülheted,a klasszikus félreértéseket:

• "Tudnia kellene!"
• "Azt hittem, hittem ezt mondtam..."
• " Nálunk így szokás."
• és nagy adu az "Ezt éreznie kellene!"

3. Empátia

Mindenkiről kiderült mit szeretne, mikor és hogyan. Szinte biztos, hogy lesznek különbségek a  családtagok tervei, és az elvárásai között. Lehetnek olyan élethelyzetek, amikor szükség lesz a megértésedre. Ha valaki beteg, ha valaki éppen elveszített egy számára fontos embert, ha valaki nagyon idős, nagyok a földrajzi távolságok, vagy éppen valahol kisbaba született, változhat az eredeti elképzelés.

4. Tolerancia, alkalmazkodás

Ha minden információ a rendelkezésedre áll, akkor döntened kell milyen kérdésekben tudsz engedni. 

Vannak olyan konfliktusok, ki nem mondott gondolatok, amelyek már évek óta feszültséget okoznak? Ezeket mindig érdemes megbeszélni, megoldani. Legalább is megkísérelni. Az esetek többségében elég meghallgatni a másik felet, mert gyakran egyszerű félre értések vannak a konfliktus hátterében. Ezeket a tisztázó beszélgetéseket, azonban érdemes nyugodt körülmények között megejteni. A karácsonyi összejövetelek, amikor sok családtag van jelen és egyébként is nagy a feszültség, erre nem alkalmasak.

Ha tudod, hogy van olyan téma, amiről nagyon különbözik a véleményed, akkor karácsonykor kerüld azt. Nem valószínű, hogy éppen akkor fogod meggyőzni a másképpen gondolkodókat, de cserében veszekedéseket generálhatsz.

5. Elengedés

Mindet megtettél? Még sem úgy alakul?

Egyetlen dolgot tehetsz a nyugalmad érdekében: felülsz a hullámra! Vagyis engedd el az elvárásaid, dőlj hátra, és vegyél részt a családi roadshowban vagy éppen fogadd el, hogy nem  utazol oda ahová tervezted, állj helyt  egész nap konyhatündérként vagy töltsd külön az ünnepet.

Engedd el az elvárásokat, a megfelelési kényszert, az "én csak segíteni akarok" attitűdöt, a görcsös ragaszkodást a régi menetrendhez, vagy a "Bármit csak azt ne, ami gyerekkoromban volt!" hozzáállást!

Élvezd az pillanatokat! Minden apróságot!

Egyszerűen csak fogadd el, hogy ez a karácsony idén így zajlik. De jövőre mindenképp próbálkozz újra! :)

Elég egyszerűen csak szétnézni egy óvodai csoportban vagy egy iskolai osztályban. A klasszikus kétszülős családmodell mellett, vannak gyerekek, akiket egyedül nevelnek a szülők vagy nagyszülők, és vannak a mozaikcsaládokban élők.

Az általános vélekedés szerint a gyerekeknek az a legjobb, ha egy klasszikus családban nevelkednek. Ez igaz is abban az esetben, ha egy jól működő, kiegyensúlyozott családról van szó. A statisztikák szerint azonban nagyon magas a válások száma, és az együtt élő családokban is sokszor csak az anyagi függés tartja együtt a szülőket. 

Egy szülő akár válás, akár haláleset miatt egyedül marad a gyerekével, gyerekeivel, óriási traumát él át. Miután sikerült ezt az élethelyzetet  feldolgoznia, nehéz választás elé kerül:

• Megpróbálja a gyerekeknek biztosítani a családot egyedül a nagyszülők, esetleg rokonok segítségével. Saját igényeit a háttérbe szorítva csak a gyerekekre koncentrál. Ha lesznek is kapcsolatai, az új partner nem lesz igazán része a családnak.
• Újra keres magának egy olyan társat, akivel összekötheti az életét. (ha nem is hivatalos formában) A gyerekei mellé szülőtársat is szeretne, de csak olyan emberben  gondolkodik, aki gyermektelen egyelőre. Később közös gyerekek vállalásának lehetősége is fenn áll.
• Szívesen fogad olyan társat maga mellé, aki szintén egyedül van a gyerekeivel. Ismeri ennek az élethelyzetnek a kihívásait, van tapasztalata.

A 2. és a 3. szituációban élőkből alakulhatnak mozaikcsaládok. (A klasszikus mozaikcsalád az, amikor mindkét szülő oldaláról van, már korábbi kapcsolatból született gyerek, vagy gyerekek.)

Mi mindent kaphat egy olyan gyerek, aki egy mozaikcsaládban nő fel?

Ha jól működik a család, és a családtagok, legyenek akár felnőttek vagy gyerekek, jól érzik magukat  ebben a helyzetben, akkor hihetetlen sokat.

A baráti körömben több ilyen család van. A szülők különböző okok miatt maradtak egyedül a gyerekekkel. Most mindannyian újra családban élnek. Új párokkal, saját és nevelt gyerekekkel. Megtapasztalva azt, hogy mennyi mindent adhat ez az új család modell.

1. Rezilienciát ( a rugalmas alkalmazkodás képességét)

Ez az egyik legfontosabb emberi tulajdonság. Az életben való boldoguláshoz elengedhetetlen. Lehetővé teszi, hogy a megváltozott élethelyzetekhez a lehető legjobban alkalmazkodjanak. Gyermekkorban nagyon sokat lehet tenni a fejlesztéséért. Egy válás, majd utána egy új család alapítása mind olyan szituáció, amelyben segít az alkalmazkodási képesség.

2. Toleranciát

Megérthetik, hogy milyen fontos elfogadni bizonyos mértékig, még ha nem is értenek vele egyet, a többi családtag személyiségét, stílusát. Egy mozaik családban  a szituációból adódóan sok-sok hagyomány, vagy családi szokás jelenik meg. Nemcsak a szülőpár és a 4 nagyszülő jelenti a kicsit tágabb családot, de jelen vannak a szülők extársai, és nagyszülői szerepben, azok szülei is.

3. Önérvényesítést

Megtapasztalhatják, hogy hogyan tudják a saját céljaikat, elképzeléseiket elfogadtatni a többiekkel. Megértve, hogy a többi családtagnak is hasonló a célja. Tehát ahhoz, hogy mindenki számára elfogadható legyen egy megoldás, kommunikálni kell.

4. Konfliktuskezelést

 Megtanulhatják, hogyan kezeljék a konfliktusokat, olyan családtagokkal, akiknek egészen más probléma megoldási módszereik vannak. Másképpen fejezik ki az érzelmeiket, másképpen reagálnak, más a kommunikációs eszköztáruk.

Természetesen a felsorolt tulajdonságokkal egy klasszikus családban nevelkedő gyerekek is rendelkeznek. A mozaikcsaládokban azonban még több lehetőség van ezen tulajdonságok fejlesztésére a különböző családokból hozott, egymástól eltérő háttér és neveltetés miatt.

Hiszem, hogy a jól működő mozaikcsaládokban nevelkedő gyerekek biztonságos, szerető és támogató családban nőnek fel. Sokszor sokkal inkább, mint egy párkapcsolati és egyéb konfliktusokkal terhelt klasszikus családban.

(Kép forrása: www.erinpankratz.com)

.

Ebben az esetben nem tanácsos átugrani egyet sem!

Honnan ismerhető fel, hogy éppen melyik lépcsőfokon vagytok?

1. lépcső

Amikor felismeritek, hogy a helyzet, amiben éltek, tarthatatlanná vált. Folyamatosak a viták, a veszekedések. A beszélgetések, ha egyáltalán vannak, a régi sérelmek emlegetésével, személyeskedéssel, a másik hibáztatásával érnek véget. Az esetek többségében nem az aktuális megbeszélnivalón van a fókusz. A láthatások megszervezése, az iskolai kérdések mind egy-egy újabb akna az egyébként sem felhőtlen kapcsolatotokban. Mindketten érzékelitek, hogy leginkább a gyerekek látják ennek kárát, holott abban egyetértetek, ők a legfontosabbak. Felismeritek, hogy nem csak a gyerekeket, de benneteket is teljesen kimerít az egymás ellen folytatott hadjárat.

2. lépcső

Amikor megszületik a döntés, hogy változtatni kell. Ha minden marad a régiben, esélyetek sincs lezárni a kapcsolatotokat és új életet kezdeni egyedül, vagy valaki más oldalán. Még évekig foglyai maradtok az egymással vívott harcnak. Ezeknek a szituációknak nincsenek nyertesei, csak áldozatai. Legnagyobb vesztesek pedig éppen a gyerekek.

3. lépcső

Amikor tisztázzátok, mi van most. Mi a kiindulópont anyagilag, érzelmileg? Ez a klasszikus "Hol vagyunk most?" kérdés. Nem érdemes belefogni a "Mi lett volna, ha...?" típusú történetekbe, mert bármit is szerettetek volna, most nem az van. 

4. lépcső

Amikor meghatározzátok, mit szeretnétek elérni. Mi lenne az elfogadható megoldás számotokra? Mi az a tényező, aminek feltétlenül teljesülnie kell ahhoz, hogy  vállalható legyen számotokra a megállapodás? Ezek a gondolatok valószínűleg különbözni fognak, de a következő lépések éppen ezeket a különböző elképzeléseket csiszolják össze.

5. lépcső

Amikor megfogalmazzátok, hogy ti mit tesztek meg a célért. Milyen kompromisszumokra vagy áldozatokra vagytok hajlandók? Mennyiben vagytok képesek eltekinteni a múlt sérelmeitől, és az érzelmeitektől? Ez nagyon nehéz folyamat. Erre a lépcsőfokra tényleg csak akkor lehet fellépni, ha valóban elszántak vagytok!

6. lépcső

 Amikor elmondjátok, hogy mit kértek a másiktól. Miben szeretnétek a segítségét kérni? Ne legyenek irreálisak az elvárásaitok! Mindig a cél lebegjen a szemetek előtt! A fókusz végig a gyerekeken legyen! Ne a problémákat, a megoldásokat és a lehetőségeket keressétek!

7. lépcső

Amikor megkötitek a megállapodást, ami mindkettőtöknek vállalható. Ezután pedig tartjátok magatokat a megbeszéltekhez.

A titok csak annyi, hogy mindketten valóban nagyon akarjatok megegyezni egymással.

Ha vannak közös gyerekek, akkor pedig elengedhetetlen, hogy rendszeresen kommunikáljanak egymással. Hiába segítenek a barátok, a család, ők nem objektív szemlélői ennek az élethelyzetnek. Mindannyian ilyen, vagy olyan mértékben  benne vannak  a szituációban. Amikor megoldási lehetőségeket ajánlanak (a legnagyobb jóindulattal!), akaratlanul is beleszövik a saját tapasztalataikat, a saját elvárásaikat, a saját egyéniségüket...

Egy válás után rengeteg a bizonytalanság, a kérdés. Még abban az esetben is, ha nagy vonalakban sikerült megegyezni.

• Hogyan fog működni az új rendszer?
• Hogyan fogják érezni magukat a szülők?
• Milyen gyorsan és hogyan lépnek rendezik az érzelmeiket és
• Hogyan fognak reagálni a gyerekek az új életükre?
• Hogyan működtethető a logisztika?

Megoldás lehet egy külső, független személy bevonása. Miért?

Az esetek többségében kiderül, hogy a társak már a kapcsolat legelején sem tudták őszintén megosztani egymással a gondolataikat. Miért? Mert meg kellett felelni az elvárásoknak, (egymásnak, a szülőknek, a másik szüleinek, a barátoknak, az álmoknak stb.), mert nincs közös terv, csak úgy megtörténtek a dolgok. Vagy a tervek csak az egzisztenciális kérdésekre korlátozódtak.

 Az első időszakban lehet, hogy még viszonylag súrlódás mentesen teltek a hónapok, de folyamatosan változtak a párt körülvevő szituációk. (egy gyerek, több gyerek, meddőség, költözés, építkezés, betegség, idős szülők, munkahelyváltás, munkanélküliség stb) Egyre több olyan helyzet jön, amikor fokozott szükség lenne a folyamatos, egymást megértő, a saját igényeinket pontosan leíró kommunikációra.

Mi a "klasszikus történet"? Lehet, hogy elindulnak ezek a beszélgetések, de mindig egy bizonyos forgatókönyv szerint folynak le:

Az esetek többségében mindkét fél dédelget múltbéli sérelmeket.  Ezek, egy egyébként is feszült hangulatú vitában elemi erővel törtek utat maguknak. Ilyenkor az éppen hallgató fél sem volt képes az eredeti problémára koncentrálni, hanem a saját gondolataival, érzelmeivel volt éppen elfoglalva. Így indult el az egymás mellett elbeszélés. Meghallgatta, de nem értette meg a másikat, vagy félreértette.

Ezek a szituációk gyakran értek véget a társ minősítésével, vagy a távozással. Nagyon rossz megoldás, ha egy-egy ilyen beszélgetés után, egyik fél a másikat a hallgatással bünteti.  Sokan nem is tudják, hogy ilyenkor a verbális agresszió egyik formáját alkalmazzák. Nő a feszültség, és egyre gyakoribbá válnak a veszekedések. Egyre apróbb dolgok képesek vitákat generálni.

Hogyan segít egy mediátor? Mi történik egy ülésen?

A feladat ilyen esetben kettős: egyrészt tükröt kell tartani, hogy a pár tagjai meglássák benne a saját helyzetüket, másrészt lehetőséget kell biztosítani a nyílt kommunikációra.

Mindkét fél lehetőséget kap arra, hogy elmondja a gondolatait, érzéseit, kéréseit a párjának. Amíg az egyik fél beszél, addig a másiknak végig kell őt hallgatnia. Nem csak csöndben kell ülnie, ha a társa befejezte mondandóját, akkor  össze is kell foglalnia a hallottakat. Így könnyen kiderülhet, hogy számára bizonyos dolgok egészen mást jelentenek. Gyakran egymással már hosszú ideje együtt élőknél sincs meg ez a közös értelmezési tartomány. Először tisztázni kell ezeket a félreértéseket.

A beszélgetés ilyenkor strukturált, nem fajul parttalan vitába, személyeskedésbe.

A fókusz végig a gyerekeken és a megoldáson marad.

Vigyázz magadra! Mit lehet kezdeni ezzel az elcsépelt két szóval, amit gyakran elköszönés gyanánt is mondunk egymásnak? Mit is jelent ez pontosan?

És egyáltalán mi köze van a váláshoz, és a gyerekekhez?

 Induljunk a nagy "klasszikussal", amit minden repülőn elmondanak: Először a felnőtt tegye fel magára az oxigénmaszkot, utána tud segíteni a gyermekének!

Így van ez minden krízis helyzetben. Csak akkor tudod őt megfelelően segíteni, támogatni, ha magadra is vigyázol!

 A következő mondatokat lehet, hogy te is hallottad már:

"Mikor leszek már túl ezen?"

Minden válás története más, és más. Minden szereplő személyisége más, és más. Éppen ezért nincs értelme összehasonlítani őket. Lehet, hogy te gyorsabban, vagy éppen lassabban dolgozod fel a történteket, találsz megoldást a felmerülő problémákra. A lényeg, hogy tegyél meg minden tőled telhetőt! Ha valamivel nem boldogulsz, akkor ahhoz kérj segítséget! A gyerekeid mintát látnak tőled, hogyan kell megoldani egy nehéz élethelyzetet, hogyan kell konfliktusokat kezelni, vagy éppen hogyan kell talpra állni.

"Szinte csak kávén és cigin élek."

A másik jellemző tünete az önelhanyagolásnak a rendszertelen, és egészségtelen táplálkozás. (Állva bekapsz néhány falatot, péksüteményeket, gyorsételeket eszel, mellőzöd a főtt ételeket, kevés folyadékot iszol, sok kávét stb.) Természetesen, ha ez csak rövid ideig  történik, akkor nem okoz problémát, de ha huzamosabb ideig fenn áll, akkor lehetnek komoly következményei! Fontos, hogy jó fizikai állapotban légy, hiszen csak így tudod ellátni, segíteni, támogatni a gyerekeidet.

"Úgy sem érdekel senkit, hogy hogyan nézek ki."

Válsághelyzet közepén, amikor nem ez a legfontosabb kérdés, akkor előfordul, hogy nem fordítasz elég figyelmet a külsődre. Gondolj arra, a gyerekek szeretik az állandóságot, és gyorsan kiszúrják a változásokat! Ha azt látják, hogy idáig fontos volt számodra a megjelenésed, most pedig elhanyagolod magad, még inkább az tudatosul bennük, hogy valami nagy baj van.

"Egy kis nyugtató, altató vagy egy-két sör esténként még nem a világ vége!"

Lehet, hogy úgy érzékeled, az alkohol vagy a gyógyszerek rövid időre segítenek eltávolodni a problémától, tompítják a fájdalmat, de nem fogják megoldani a konfliktusokat! Sőt! Ne feledd, a gyerekeknek ebben az esetben, az egyik legrosszabb megoldási mintát mutatod! Ha úgy érzed, nem boldogulsz egyedül ezzel a kérdéssel, feltétlenül kérj segítséget!

" Éjjel nem alszom, nappal pedig fel tudnék robbanni, azután meg teljes depresszióba esek."

Keresd meg neked mi a "szeleped"! Mitől oldódik a feszültséged? Még akkor is, ha idáig nem tetted, kezdj el valamit mozogni. Bármit, amihez kedved van, vagy amit megengedhetsz magadnak. Fuss, tornázz, táncolj, ugrálj vagy jógázz! A mozgás mindig segít a stressz kezelésében, a belső feszültség oldásában, a gondolatok rendezésében, egyéb jótékony hatásairól nem is beszélve. Ha ezt látják a gyerekek, számukra is természetes lesz, hogy a mozgást is használják segítségképpen a krízishelyzetekben.

"Nincs szükségem arra, hogy állandóan kérdezgessék hogy vagyok, és egyébként is szinte csak közös barátaink vannak."

Nem megoldás, ha elzárkózol, bármilyen okból is tennéd! Ha attól tartasz, hogy mindenki a válásod részleteit kérdezné és kéretlenül osztogatná a tanácsokat, akkor mond el mit szeretnél. Kérd őket, hogy mellőzzék a témát, mert éppen feltöltődni, kikapcsolódni szeretnél a társaságukban. Ha egyértelmű a kérés, akkor azt tiszteletben tartják a barátok. Ha egy feltöltődött, nyugodtabb szülőt kapnak vissza a gyerekeid, csak jól járhatnak!

"Nem akarom hallgatni a sopánkodást, hogy már az elején megmondtuk, és egyébként is miért nem szeded már össze magad!"

Ha elfogadó, és támogató családtagjaid vannak, akkor tölts időt velük, mert megnyugtató a tudat, hogy bármi történik, ők ott vannak neked! A gyermekeknek biztonságot adhatnak a nagyszülők, az unokatestvérek. Ne foszd meg őket ettől a lehetőségtől. Ugyanúgy, mint a barátok esetében mond el, mit szeretnél, miben tudnak segíteni Neked! Így el tudod kerülni a klasszikus "Mindenki csak jót akar" félreértéseket, és konfliktusokat! Ha nem ilyen támogató a családod, akkor is fontold meg a gyermekek miatt az együtt töltött idő lehetőségét! Ha úgy gondolod, szóba sem jöhetnek, akkor tölts még több időt a barátaid társaságában a gyermekekkel együtt!

"Ezt úgysem érti más, és egyébként sem tud egy idegen segíteni."

Lehetnek olyan szituációk, amelyekkel képtelen vagy egyedül megbirkózni! Ilyenkor kérj segítséget egy olyan embertől, akinek ez a szakterülete. Sokszor nehéz segítséget kérni, és segítséget elfogadni. Egy külső személy azonban egészen más nézőpontból tudja Neked megmutatni a helyzetedet. Feltehet olyan kérdéseket, amelyek megválaszolásával magad fogod megtalálni a számodra legelfogadhatóbb megoldást. A barátaid is segíthetnek, de valószínűleg hasonlóan gondolkodnak a világról, és hasonló a kommunikációs eszköztáruk is. Éppen emiatt kevésbé tudnak kizökkenteni.

Ebben is mintát adsz, mert Tőled tanulják meg, hogy vannak olyan helyzetek, amelyekkel nagyon nehéz megbirkózni, és ilyenkor segítséget lehet, és kell kérni a megoldás megtalálásához. Legyen ez akár jogi, orvosi, vagy pszichológiai kérdés.

Most nézzük meg mit érzékelnek ezekben a fenti esetekben a gyerekek:

Anya,Apa ideges, rosszkedvű, türelmetlen, lefogyott, nem foglalkozik magával, sír, mindig másokat hibáztat, sehová nem jár, iszik, nyugtatózza magát, nincs ideje velünk foglalkozni, sohasem nevet... (elvált szülők gyerekei mondták)

Minden kapcsolat, és minden válás más és más, de abban mindegyik megegyezik, hogy a párok óriási stresszt élnek meg, amikor véget ér. Ha gyerekek vannak, akkor ez még erőteljesebb, hiszen nem csak a saját életüket kell elrendezni, de még róluk is gondoskodni kell. Minden válás megviseli a gyerekeket bárhogyan is történik, és kevés kivételtől eltekintve minden szülő szeretné őket a legjobban segíteni a történtek feldolgozásában.

Éppen ezért olyan fontos, hogy rendben légy! 

Tehát oxigénmaszkokat fel!

"Attól rettegek a legjobban még harmincéves koromban is, hogy mi fog történni, ha anyám és apám egy légtérbe kerülnek. Ez normális?

8 éves voltam, amikor elváltak. Eléggé kiakadtam,  aztán valahogy kialakultak a dolgok. Anyámmal maradtam, és a hétvégeket meg a nyaralásokat töltöttem apámmal. Egyetlen dologra kellett vigyáznom, hogy ők ketten ne találkozzanak. Amíg kicsi voltam ezt úgy oldották meg, hogy apát a szomszéd ház előtt vártam és ott is köszöntünk el, amikor hazahozott. Volt néhány eset, amikor elkerülhetetlen volt, hogy összefussanak, akkor garantált volt a balhé. Utáltam.

Most itt állok az esküvőm előtt, nekem fontos ez a nap. Tudom, hogy nekik is! A barátaim persze folyamatosan nyugtatnak, hogy majd megoldjuk, majd segítenek. Szerintük nem lesz gond. De én ismerem őket! Mint két szunnyadó tűzhányó. Pedig mindketten találtak párt, akikkel láthatóan jól megvannak. Miért nem tudnak már lapozni? Olyan hosszú idő telt már el. Ja, és persze ha elengedem a fantáziámat, akkor már előre szoronghatok az unokák keresztelőjén, szülinapján stb."

A fenti történet sajnos, nem egyedi eset. Jól illusztrálja azt a szituációt, amikor az elvált szülők még hosszú évek múlva sem dolgozták fel a válást. Látszólag minden a helyére került, mindketten új életet kezdtek, de valójában minden találkozás újra generálja a régi feszültséget.  Ez senkinek sem jó, sem a szülőknek, akiket rángatnak az érzelmeik, sem a gyerekek, akik minden egyes találkozás előtt szoronganak. Az együtt-nevelés (co-parenting) egy olyan együttműködés a szülőtársak között, amely segít a gyerekekkel kapcsolatos kérdéseket megoldani. De emellett van még egy bónusz tulajdonsága is! A szülőtársak folyamatosan tartják egymással a kapcsolatot. Elkerülhetetlenek a telefonbeszélgetések, alkalmanként a személyes találkozások.

A statisztikák szerint azok a volt párok, akik rendszeresen találkoznak, és beszélnek egymással hamarabb fel tudják dolgozni a történteket, és hamarabb tudnak új fejezetet nyitni az életükbe. A későbbiekben a személyes találkozások kevésbé viselik meg őket.

Szemben azokkal, akik úgy váltak külön, hogy teljesen kizárták egymást az életükből. Rájuk nagyobb hatással vannak azok az alkalmak, amikor ismét találkoznak. Különösen, ha a kapcsolatuk gyászmunkáját még nem végezték el.

Minden kapcsolatot, ami véget ér, el kell gyászolni. A válás lelki feldolgozásának is megvannak a szakaszai (tagadás, sokk, hullámvasút-alkudozás, depresszió, elfogadás),  ezt  nem szabad, és nem is lehet  megspórolni.

Mit szólnál, ha a te gyerekeid is miattatok aggódnának a legjobban életük fontos eseménye előtt?

Nem véletlenül lehet büszke, hiszen elképesztő mennyiségű munka áll a háttérben. Meg kellett vívnia a harcot, önmagával, a barátaival, a családjával.

Nagyon sok múlik azon, hogy hogyan ért véget a kapcsolatotok:

• Kihűltek az érzelmek, és egy közös, racionális döntést hoztatok, miszerint külön utakon folytatjátok?
• Évek óta húzódó, egyre mélyebb, durvább konfliktusok után, muszáj volt lépni?
• Megcsalás után váltatok el, ahol az egyik fél mélyen megalázottan, sértve érzi magát?

Minden kapcsolat története más. Ha gyerekek is vannak egy házasságban, akkor a felbomlása után is megmarad a volt szülőtárssal a kapcsolat. Sokszor ez óriási fájdalommal, keserűséggel jár. Nem véletlenül tanácsolják a pszichológusok, hogy egy kapcsolatot el kell gyászolni. Az, hogy kinek mennyi időre van ehhez szüksége, az nagyon különböző lehet. Függ többek között attól, hogy sikerorientált, vagy kudarckerülő típus vagy. 

Túljutottál ezen a bénult időszakon, és lassan beindulnak a hétköznapok. Rendeződnek a gyerekekkel kapcsolatos kérdések, kialakul az új életetek ritmusa, működik közöttetek egy szülőtársi kapcsolat. Sok-sok érzelmet, és munkát tettél abba, hogy már ne kavarjanak fel a vele történő, gyerekeitekkel kapcsolatos beszélgetések.

És akkor jön valaki, aki felboríthatja az egyensúlyt! A volt párodnak barátnője, felesége, esetleg az új kapcsolatból  gyereke lesz.

Gondolhatod, hogy valójában ehhez már nincsen semmi közöd, de ez nem igaz. A közös gyerekeitek miatt minden változás érint téged is. Az, hogy a gyerekeitek hogyan viszonyulnak ehhez az új élethelyzethez, rajtad is múlik. Nagyon sokat tehetsz azért, hogy a gyerekek elfogadják az új családtagokat! Bármilyen nehéz elfogadni, de a kulcs ebben a helyzetben a te kezedben van.

Mit érdemes ilyenkor  átgondolni?

A legfontosabb: Mi az, ami a gyerekek érdekét szolgálja?

Nem kell barátkoznod, pusztán csak el kell fogadnod ezt az élethelyzetet. Ha minősíted, szidod, ellenséges vagy, azzal csupán egyetlen dolgot érhetsz el. Azt, amit valószínűleg a legkevésbé szeretnél, a gyereked nem fogja jól érezni magát az új személy társaságában, ellenséges lesz vele. Ez a kapcsolat meghatározó lesz abban, hogy milyen lesz a hangulat a másik otthonban! Ott, ahol ő rendszeresen időt tölt.

Ha kihűltek az érzelmek, és közösen döntöttetek a válás mellett, kölcsönösen lezárva a kapcsolatotokat, akkor talán egyszerűbb a helyzet. Elképzelhető, hogy lesznek nagy családi összejárások, és bizonyos idő eltelte után senkit nem fog feszélyezni a helyzet. Főleg, ha mindkét szülőtárs talál új párt magának. A gyerekek egy ilyen helyzetben nagyon erőteljesen tudják megtapasztalni , hogy mi az elfogadás.

Ha azonban megcsalás vetett véget a közös életeteknek, és még mindig kötődsz a volt párodhoz, akkor szinte vállalhatatlannak tűnhetnek ezek a lépések. De ha úgy közelíted, meg a szituációt, hogy rengeteget tehetsz azért, hogy a gyermeked hogyan fog gondolkodni erről az új helyzetről, és hogyan fogja érezni magát ezek után, segíthet. Ebben az esetben természetes, hogy nem szeretnél nagy családi találkozásokat. Természetes, hogy rosszul éled meg a másik boldogságát. Valószínűleg hosszabb időt vesz igénybe, hogy elfogadd az új helyzetet. Adj időt magadnak, és lehetőleg maradj semleges! Ha negatív véleményed van, akkor azt ne a gyerekekkel vitasd meg! Meséld el egy barátnődnek, vagy ha úgy érzed nem tudsz ezzel a helyzettel megbirkózni , kérj külső segítséget.

A gyermekeid, különösen, ha kicsik még a világot a te szemüvegeden keresztül látják. Ha folyamatosan szapulod a volt párod új társát, akkor ők is így fognak gondolkodni róla. Ezzel egyetlen dolgot fogsz elérni azt, hogy nem fogják jól érezni magukat a másik helyen, hiszen lesz ott egy olyan személy, akit Te utálsz.

• Vedd tudomásul az új helyzetet!
• Ha nem tudsz pozitívan viszonyulni, a gyermekek előtt akkor is legyél semleges!
• Ne minősítsd, ne szapuld az új családtagot!
• Gondolj arra, hogy a gyerekek rendszeresen fognak a másik otthonukban is időt tölteni! Az elsődleges cél, hogy ott is nyugalomban, biztonságban érezzék magukat!
• Ha módodban áll, beszélj a volt pároddal! Biztosítsd az együttműködésedről, és cserébe kérd tőlük is ugyanezt.

A legfontosabb ebben az esetben a kialakult helyzet, és a az ex új életének, értékrendjének a tudomásul vétele. (Itt természetesen nem a bántalmazó, elhanyagoló, vagy a gyermekére bármilyen módon veszélyt jelentő szülőkre gondolok.)

A házasságok felbomlásakor, bár nem az elsődleges okként szokták emlegetni, sokszor kiderül, hogy a pár tagjai egészen másként vélekedtek a világról. Ez a különbség elhalványult , amíg tartott a kapcsolat kezdeti állapota. Sok esetben ilyenkor olyan erősen torzul a másik igazi személyiségének az érzékelése, hogy fel sem tűnnek ezek a különbségek. Azután az idő múlásával, a gyerekek érkezésével, illetve a hétköznapok egyhangúságával már egyre nehezebben kezelhetővé válnak az érték különbözőségekből adódó feszültségek.

De elképzelhető az is, hogy valaki a házasság felbomlása után indított új életében kezd el olyan mintákat  követni, vagy életvitelt folytatni, amely a volt házastárs számára nehezen elfogadható.

Ezekben a helyzetekben van igazán szükség a toleranciára. Még egyszer hangsúlyozom itt nem olyan helyzetekre, és példákra gondolok, amely egyértelműen káros egy gyermek számára!

 Akkor mégis melyek lehetnek ezek a különbözőségek?

• Mit eszünk?
• Mikor fekszünk, mikor kelünk?
• Hogyan töltjük a szabadidőnket?
• Mit gondolunk a világ történéseiről?
• Hogyan kommunikálunk az emberekkel?
• Milyen új társat választunk?
• Milyen a baráti körünk?
• Hogyan öltözködünk?
• Milyen könyveket olvasunk, milyen zenét hallgatunk, milyen filmeket nézünk?
• Milyen szabályok szerint élünk az otthonunkban?
• Hogyan gondolkodunk a munkáról, és a pénzről?
• Milyen a viszonyunk a családtagokkal?

Ezek rendkívül egyszerű, és kézenfekvő kérdések. Nap, mint nap találkozik vele minden szülő. Ezek a témák, szinte mind ugyanúgy felmerülnek egy egységes családban is, de ott sok esetben nem ülnek le ezt átbeszélni. Úgy érzik a szülők, hogy hasonlóak az elgondolások nincs, mit félreérteni. A tapasztalat sajnos, mást mutat. A valóságban gyakoriak a félreértések, feltételezések, elvárások, hiedelmek.

Amikor egy pár különválik, az esetek többségében a gyerekek mindkét szülőhöz ragaszkodnak, és mindkét szülővel szeretnének időt tölteni. A két helyszín gyakran két, egymástól nagyon különböző világot jelent. (És ennek nem feltétlenül a földrajzi távolság az oka.)

A gyerekek nagyon jól tudnak alkalmazkodni a különböző szabályokhoz, keretekhez. Például a családban élő gyerekek is pontosan tudják, hogy a nagyszülőknél más szabályok vannak. Sőt általában a két nagyszülőpár sem egyforma értékek, szokások szerint él. Ez a gyerekeknek nem okoz problémát, egészen kicsi koruktól pontosan tudják, hogy hol, mit, és hogyan  lehet. Ideális esetben ezt a szülők is tiszteletben tartják. Ez nem jelenti, hogy nincsen véleményük róla, de ha a gyerekek érdekeit nézik, akkor tuják, hogy a nagyszülőkkel való kapcsolat pótolhatatlan.

Ha külön él a két szülő, akkor hasonló a szituáció. A félreértések elkerülése miatt érdemes leülni, és az említett kérdéseket átbeszélni. Ezzel elkerülhető az a kellemetlen helyzet, hogy az egyik szülő a másik életéről csak a gyerek szűrőjén keresztül kapjon információkat. Egyrészt ezek sokszor csak részinformációk, amelyek könnyen félreértelmezhetők. Másrészt a nagyobb gyerekek már ügyesen felismerik, és adott esetben ki is használják a szüleik között folyó játszmákat. Valamint nem szerencsés a gyereket használni információszerzésre, vagy üzenetközvetítésre.

Nem kell egyetértened a szülőtárssal, csak tudomásul kell venned, hogy ezt ő így szeretné, és így fogja csinálni. Érvelni lehet, de a cél ne az ő meggyőzése, hanem a megértése, a dolgok tudomásul vétele legyen. Azt, hogy nem értesz egyet valamivel, amit a másik szülő gondol, vagy tesz nem kell titokba tartanod a gyereked előtt. Egyébként is a gyerekeknek  finom érzékelőik vannak ilyen szituációkban. De hangsúlyoznod kell, hogy a két életvitel, vagy gondolkodásmód nem jobb, vagy rosszabb, hanem más, és te miért és milyen módon szeretnéd az életeteket alakítani.

A különbözőségek megismerését felnőtt korban kamatoztatni tudja majd a gyereked! Nagy valószínűséggel nyitottabb lesz különböző nézőpontok megismerésére, és elfogadására. Könnyebben tud beilleszkedni közösségekbe.

Lehet, hogy a párkapcsolatotok nem működött, de miért ne lehetnétek mindketten olyan szülők, akik képesek félre tenni személyes sértettségüket a gyerekeik boldogabb jövőjének érdekében?

Ez sok esetben hihetetlenül nehéz munkát jelent, különösen a válást követő első időszakban, de megéri a befektetést!

Ha a gyerekek érzik ezt a fajta toleranciát, akkor sokkal magabiztosabban, és otthonosabban fognak mozogni a két, egymástól akár gyökeresen eltérő  világban.

Minden válás más és más. Különbözőek a történetek, az okok, a szereplők, az érzelmek. De egy tény közös minden pár különválásában, hogy minden résztvevőt erőteljes stressz ér. Nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is.

Ebben a helyzetben fel kell dolgozni a saját érzelmeiket, kitalálni egy új élet kereteit, megteremteni az egzisztenciális alapokat, el kell gyászolni az előző életszakaszt. Mindezek mellett vár még a szülőkre egy nehéz feladat: példát mutatnak gyerekeiknek hogyan kezeljék a konfliktusokat, hogyan kommunikáljanak, hogyan oldjanak meg nehéz élethelyzeteket, vagyis hogyan álljanak fel, ha padlóra kerülnek.

Tanult személyiségjegyünk, hogy kudarckerülők vagy sikerorientáltak vagyunk. Már egészen kicsi korban rögzül a szülők által mutatott minta. Ez a minta meghatározza a hozzáállásunkat. Jó hír, hogy miután tanult személyiségjegyről van szó, felnőttkorban tudatosan, sok-sok munkával, átírható a gyerekkori minta. Ezt az áldozatot azonban csak nagyon kevesen hozzák meg. Marad, amit gyerekként megtanultunk.

Mindkét személyiségtípus fejlődését egy spirálhoz szokták hasonlítani.

A sikerorientált szülő tipikus játszótéri mondata:

"Kapaszkodj ügyesen, és meg tudod csinálni!"

• akarja a sikert
• meg van győződve arról, hogy ha már korábban sikerült valami, akkor most is fog
• a kudarcra úgy tekint, hogy a sikerhez vezető út egyik apró állomása, de semmiképpen sem a vége
• stabil belső mércéje szerint él
• nem halogat
• vállalja a felelősséget
• reális célokat tűz ki maga és a gyereke számára
• a sikert jutalmazza

A kudarckerülő szülő tipikus játszótéri mondata:

"Ne mássz fel, mert megint le fogsz esni!"

• a kudarcot akarja elkerülni mindenképp
• meg van győződve arról, hogy ha már korábban kudarcot vallott, akkor most is megtörténik
• a kudarcra úgy tekint, hogy bármit meg kell tenni az elkerüléséért
• folyamatosan külső megerősítést igényel
• hajlamos halogatni
• a felelősséget áthárítja, a körülmények áldozatának tekinti magát
• túl alacsony, vagy túl magas célokat tűz ki maga és a gyereke számára
• a kudarcot bünteti

Az első esetben a spirál felfelé visz: siker, sikerélmény, erősödő önbizalom, a sikerbe vetett hit, újabb siker

A második esetben éppen ellenkezőleg lefelé: kudarc, kudarcélmény, csökkenő önbizalom, félelem az újabb kudarctól, újabb kudarc

A válás után is megfigyelhető a különbség a szülőkön:

A sikerorientált:

1. igyekszik feldolgozni a történteket, ha nem boldogul segítséget kér
2. vállalja, hogy mennyiben volt felelős a párkapcsolat kudarcáért
3. ha lezárt egy életszakaszt, akkor nem tér vissza a múltba
4. meglátja az új helyzetben a lehetőségeket
5. a válásra nem végső kudarcként tekint
6. bízik a jövőben, bízik önmagában
7. képes újra sikeres párkapcsolatot működtetni
8. elfogadja a szülőtárs újabb kapcsolatát, vagy családalapítását

A kudarckerülő:

1. nehezen, vagy sohasem dolgozza fel a történteket.
2. hajlamos visszatérni a múltba, és a korábbi sérelmeket dédelgetni
3. nehezen ismeri be, hogy mennyiben volt felelős ő a párkapcsolat kudarcáért
4. az új élethelyzetben a veszteséget, további kudarc lehetőségeit látja
5. fél a jövőtől, nem bízik önmagában
6. nehezen indít el egy újabb párkapcsolatot, inkább egyedül marad, de nem kockáztat még egy kudarcot
7. nehezen, vagy egyáltalán nem fogadja el az ex újabb kapcsolatát, vagy családalapítását

Melyik környezetben szeretnéd, ha a gyerekeid felnőnének?

Jó hír, hogy miután tanult személyiségjegyről van szó, felnőttkorban tudatosan, sok-sok munkával, átírható a gyerekkori minta.

Mindig lehet változtatni. Egy kicsit egészen biztosan. Leginkább magadon. A hozzáállásodon!